Szeretnék veletek megosztani egy igaz történetet ( mint minden más ezen a blogon), ami nemrég esett meg velem és apámmal. 2009 október 27-én történt, a két órás Máv sztájk után. Elmentünk ketten vonatjegyet venni. Én a hatalmas egómmal odatámaszkodtam a kasszához és köszönni merészeltem a nőnek. Mivel nem reagál, köszöntem neki mégegyszer. Ezek után az alábbi párbeszéd zajlott le köztünk:

Nő: Nem látja hogy éppen dolgozom??

Én: Jólvanna..

Apám: Nem tudtad, hogy ma sztrájk van??

Nő: Nem uram már nincsen sztrájk ( ingerülten)

Nő: Na mondja mit akar??

Én: Fejezze be nyugodtan a fontos munkáját.

Nő: Na ne szórakozzon velem!

Apám: Mi nagyon együtt érzünk a Mávval, nem kell felháborodni.

Nő eléggé idegesen: Na milyen jegy kell???

És természetesen amint kiléptünk az épületből, elkezdtünk röhögni, de nagyon. Lehet, hogy nem nagy esemény, de az én blogom és én fontosnak tartom megemlíteni, hiszen olyan kevés közös élményem van apámmal...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.