Mindenki megfogadta egyszer régen, hogy sohasem vágatja le a haját, sohasem áll be a sorban, örökké olyan marad, mint akkor. Azóta mindannyian tudjuk, hogy ez megvalósíthatatlan. Én is egyre csak változom, a hajam rövid és már nem a death metál nyújtja a legnagyobb megnyugvást, hanem a Green Day, a Sum 41 és aa hasonló kaliberű bandák. Mi tagadás, puhulunk. Egy valami nem változott meg, még mindig tudunk bulizni, sőt egyre többet és egyre keményebben. Viszont az összes többi elszaladt. Már az is bekövetkezett, hogy egy lányra tudok csak gondolni, sőt még buzisan romantikus álmom is volt róla. Najó muszáj elmesélnem, hiszen lényeges a témában. Kinn álltunk a Dunaparton, ő és én. Néztük a vizet és fogtuk egymás kezét, miközben ezt megpecsételendő, az Iron Mant énekeltük. na mi ez, ha nem az öregedés egyértelmű, nyálas jele? Bizony, bizony ez van. És tudjátok mi a legviccesebb? Hogy felettébb élvezem ezeket a változásokat. Mostanában még rni is van kedvem, bár ez a minőség rovására is ment, de az engem a legkevésbé sem zavar. És mindezt betetőzendő, novella ötleteim is vannak. Újra. És már füzetet is vettem neki. Most az életben egyszer ennyire komolyan gondolom a dolgom, szóval nagyon könnyen lehet, hogy nemsokára megszülöm mindenidők legszarabb írott alkotását. Szóval szurkoljatok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.